Sopronbánfalvi Hősi temető

Sopronbánfalván, az Alom-hegy nyugati oldalán, egy kőhajításnyira a pálos-karmelita kolostortól fekszik a csaknem két hektáros katonai temető, hősök és áldozatok nyughelye. Az 1878-ban megnyitott és 1945-ig aktív temetőben több mint 3200 katona, hadifogoly és polgári áldozat nyugszik, közel húsz nemzet fiai.

A sopronbánfalvi katonai temetőt 1917 óta nevezik hősi temetőnek, története azzal kezdődött, hogy a ruszti (ma Burgenland, Rust) katonai kórházat áttelepítették Sopronba. A történelmi Sopron vármegye a nyugati határ mentén védelmi célokat szolgált, és jelentős katonai hagyományai voltak. A 19. század során sok ezer katona szolgált a városban, az első világháború alatt pedig katonaváros volt. Az itt állomásozó katonák ellátására telepítették át a Sopronhoz közeli ruszti katonai kórházat az akkor üresen álló bánfalvi karmelita kolostorba 1840-ben.

A laktanyákban és a katonai kórházban elhunytakat ebben az időben a kolostor melletti, Kolostor-erdőben kialakított katonai temetőbe temették. Tömeges temetésekre 1915-től került sor, amikor a katonai- és szükségkórházakba, majd az időközben felépült barakk-kórházba százával hozták a frontról az Osztrák–Magyar Monarchia, valamint a szövetséges hadseregek sebesült és beteg katonáit és a hadifoglyokat.

Az első világháború alatt összesen 1874 elhunytat, többek közt magyar, osztrák, orosz, szlavón, cseh, bosnyák, horvát, román, szerb, olasz nemzetiségűeket temettek el.

Haláluk oka főleg valamilyen fertőző betegség, tífusz, tüdővész, kolera, agyhártyagyulladás, vagy lövési sérülés volt.

A sírkert 1917-ben lett Hősi Temető. Ekkor emelték a főbejárattal szemben az emlékművet, amelynek terveit Moll Elemér műegyetemi tanársegéd (akkor hadapród jelölt őrmester) készített Bachrach Imánuel festőművész rajzai alapján. Ugyancsak ő irányította a kivitelezés munkálatait is, amelyet Sopronban katonáskodó kőfaragók végeztek. Az emlékmű központi szoboralakja Zábrodszky Rudolf alkotása, egy távolba merengő, elhunyt bajtársaira gondoló magyar népfelkelőt ábrázol.

A második világháború alatt, 1943-ban bővítették a temetőt, amire nemsokára nagy szükség is lett, mivel a háború utolsó évében Sopront is elérték a harcok.

Itt nyugszik vitéz Molnár László m. kir. repülő hadnagy is, a 101. Puma vadászrepülő osztály 1944. augusztusában lelőtt pilótája, aki a magyar légierő egyik legeredményesebb vadászrepülője volt. Talán az övé a temető legkülönösebb sírja: gépének légcsavarja díszíti. A síremléket szobrász édesapja, dr. nemes Molnár Gyula ezredes készítette, akit 1962-ben ugyancsak ide temettek el.

A Sopront ért légitámadások, bombázások katonai áldozatait ugyancsak ide temették, köztük azt a 36 katonát, akiket a menekülő szolnoki csapatkórház szerelvényén ért az 1944. december 6-i bombázás. Összesen 941 katonát egyéni és tömegsírokba temettek, a magyarokon kívül főleg németeket, de volt közöttük ukrán, kozák, vend és lengyel nemzetiségű is.

1945 után a sírkertet katonai temetőként már nem használták, de 1991-ben áthozták ide a Várkerületről a második világháború során Sopronban és környékén elesett szovjet katonák hamvait a szovjet hősi emlékművel együtt, majd pedig 2001-ben a Szent Mihály-templom kertjében eltemetett szovjet katonák hamvait is.

1947 után csend borult a Hősi temetőre, a sírokat és a halottakat sorsukra hagyták, a szocializmus évtizedeiben hallgatni kellett még a létezéséről is. A sírokon és a sírok között fák és bokrok nőttek, a sírkövek elsüllyedtek vagy kidőltek.

Számos magánszemély és szervezet (Honvédelmi Minisztérium, Német Hadisírgondozó Népi Szövetség, Sopron önkormányzata) áldozatos munkájának köszönhető, hogy a sírkert ma ilyen szép állapotban van.

A Hősi temetőben Molnár László és vitéz vihari báró Willerding Rudolf (Rezső) gyalogsági tábornok temetési helye a Nemzeti Sírkert része.