Hattyús-kút / Kőhattyú

A Kőhattyút a soproni egyetemisták egy közel 100 éves hagyománya, az úgynevezett hattyútollazás tette nevezetessé. A kút eredetileg a soproni belvárosban, az Orsolya téren állt, majd 1929-ben került mostani helyére, az egyetem közelébe, az Alsó-Lőverekbe. 

A „hattyútollazás” a végzős egyetemisták valéta szakestjének tradícionális, kívűlről nézve talán mókásnak vagy inkább polgárpukkasztónak tűnő eseménye. Kétféle eredetét mesélik a történetnek Sopronban.

A legendárium szerint, egy többször is sikertelenül vizsgázó hallgatónak azt mondta a professzora: – „Fiam, maga akkor megy át nálam, ha a kőhattyú kitollasodik! Elégtelen. Jó szerencsét!”

Hogy csodák csodájára a hattyú kitollasodott, arról a leleményes hallgatók tettek: párna, liszt, csiriz, és a hattyút hipp-hopp, az éj leple alatt feltollazták. A professzornak ezek után nem volt más választása, persze átengedte a hallgatót a pótvizsgán. Egyetemi körökben úgy beszélték, a professzor a közelben lakó Vendel Miklós professzor, a geológia kérlelhetetlen szigorúságú tanára volt, akit csak így jellemeztek, „annyi volt benne a romantika, mint kénsavban a C-vitamin.”

Mások szerint azonban inkább a második történet lehet igaz, amely az 1930-as években elindított kiránduló, akkori nevén filléres vonatokhoz kapcsolódik. A filléres vonatok a turizmust élénkítették, sok látogató érkezett Sopronba ezekkel. Hogy Sopron még szebb legyen, a polgármester kérésére csinosították, díszítették a várost a soproniak, s, hogy ebből a főiskolások („fősik”) se maradjanak ki. A fiatalok egy szombat esti sörgyári szakesten elhatározták, meglepik a vendégeket. Az akció remekül sikerült. Az esemény egyik krónikása, Nemky Ernő professzor, a Növénytani Tanszék korábbi vezetője, aki hallgatóként és aktív részvevőként élte meg először ezt a különleges eseményt leírja, hogy aztán hajnalban kíváncsiságból kisétált a hattyúhoz, amely mellett egy marcona rendőr silbakolt, míg két városi alkalmazott éppen a tollakat sikálta a kőmadárról. Nemky professzor úgy zárta le az elbeszélést, hogy ellentétben a fiatalokkal, „a rendőrségnek nem volt humorérzéke!”

Valahogy így tollasodott fel először a kőhattyú, majd ebből lett a hagyomány, mely az idők során az egyűvé tartozás, a diák élettől, Soprontól és az egyetemtől való búcsúzás jelképévé vált. 

Különben a hattyús díszkutat 1917-ben állítatta a városszépítő egyesület eredetileg az Orsolya térre, majd idővel úgy döntöttek, mégsem illik oda. 1929-ben a bencések udvarán álló Mária-kút került a helyére. A Mária-kutat a második világháborúban Sopron bombázásakor találat érte, ám gyönyörűen felújították, ma is az Orsolya téren áll.

Történetek forrása: A Mi Erdőnk, Bartha Dénes / magyarmezogazdasag.hu