Fertőrákosi pellengér

Fertőrákoson találjuk az ország egyetlen eredeti helyén megmaradt 17. századi pellengérét, vagyis szégyenoszlopát. Hogy, s hogy nem, hazánkban valószínűleg ez az egyetlen maradt fenn. Egy feljegyzés szerint az utolsó, akit Fertőrákoson az oszlophoz kötöztek, egy krumplitolvaj volt. 

Mint tudjuk, a pellengért a középkorban az elítélt megszégyenítésére, megfenyítésére és sokszor bizony megbecstelenítésére használták. Gyakoriak voltak a vesszőzések, de a füllevágások is. A német lakosságú területeken már a 13. században működött ez az „intézmény”, amely általánossá V. Károly 1532. évi törvénykönyve után vált, egészen a 19. századig. A fertőrákosihoz hasonlóan a pellengérek jobbára egyszerű oszlopok vagy kőépítmények voltak, amelyhez az elítéltet kiláncolták, közszemlére téve a szerencsétlent. Ráadásul az esetek többségében mindemellett jól megverették a hóhérral vagy a poroszlóval, megdobálták záptojással, rohadt gyümölccsel. 1786 után már csak a lopás büntetésére volt szabad alkalmazni. Ami a fertőrákosi emlékeket illeti, azt a bizonyos krumplitolvajt azonban 1946-ban kötötték ki a szégyenoszlophoz.

Fertőrákoson, azaz Rákos mezővárosban, az egykori püspöki székhelyen a piactéren, a községháza mellett, az 1600-as évek első harmadában épült egy földalatti tömlöc. A tömlöc fölött pedig állítólag állt egy szilfa, amit aztán szégyenfaként használtak. Később ezt cserélték egy biztosabb alapokon álló kőpellengérre, ami idestova 400 éve még ma is ott áll a falu közepén.
Cirádás látványosságnak ugyan nem mondható, de egyedisége miatt feltétlenül vegyük szemügyre: a három koncentrikus körből álló kőalapzatból emelkedik ki egy hasáb alakú kőoszlop. A kőoszlop felső harmada hengeres, a melyet kettős tagolású párkány zár le és gömbben végződő gúla koronázza.

A Fertő-tájon, Burgenlandban több ilyen is áll még. A Fertő-menti települések közül Szentmargitbányán (Sankt Margarethen), Nagyhöflányban (Großhöflein) vagy a Török-torony mellett Fertőszéleskúton (Breitenbrunn) találkozhatunk még pellengérekkel.