A nagymartoni viadukt a történelmi Magyarország második vasútvonalán

Széchenyi és Sina György bankár üzleti köre ezzel a tervvel a Bécs-Gloggnitzi Vasútra, konkrétan a Bécs és Bécsújhely közötti szakaszra akartak rácsatlakozni. Sopront Nagymartonon át, Bécsújhellyel akarták összekötni, hogy innen aztán az Adria felé Triesztig vagy Bécsig lehessen vasúton eljutni. A vonal megépítését Széchenyi István pártfogolta, ő volt a Sopron-Bécsújhely vasúttársaság elnöke is.

A vonalszakaszon több műtárgyat kellett megépíteni, közülük az egyik legnagyobb munka a Vulka völgyén áthaladó nagymartoni viadukt építése volt. Sokan kritizálták a dolgot, mondván, más irányba kell lefektetni a síneket, olcsóbban és kevesebb munkával jár a megvalósítás.

A 20 nyílásos völgyhidat téglából és terméskőből építették, elég keskenyre, miután nincs 9 méter széles, de 250 méter hosszú. Építése a korban nem kis bravúrnak számított, már csak azért is, mert évekkel előzte meg a sokat csodált és világörökségi rangot kapott Semmeringi-vasút hasonlóan bravúros műtárgyait.

A viadukton az első próbamenetet 1847. augusztus 2-án tartották, azonban az átadással kicsit megcsúsztak. Ugyanis a viadukt alatt kialakított rézsű egy nagy esőzés után leszakadt és megrongálta a már kész pályatestet. Miután a hibákat javították, a szakaszt augusztus végén meg tudták nyitni.

Széchenyi István először 1847. októberében utazott a vonalon, hogy kipróbálja. Tizenhárom évvel később ezen a szakaszon, a viadukton áthaladva hozták haza koporsóját Bécsből, egészen a nagycenki vasútállomásig. 

A szakasz valójában a történelmi Magyarország második vasútvonala. Az építő társaságtól aztán 1858-ban átvette a vonalat a cs. kir. szab. Déli Vaspályatársaság, melynek már nem volt üzleti érdeke Pest-Budáig megépíteni a vasutat, így aztán a vonalat a soproni Déli pályaudvarról Szombathelyen át Nagykanizsáig építették meg.